A férjem és a gyerekek is imádják a mogyorókrémet, de én nem szeretem, ha a jól ismert mogyorókrém márkát fogyasztják, mert elég sok egészségtelen dolog van benne. Ezért a Müllerben vásároltam egy bio sajátmárkás verziót. Ezt mégiscsak tisztább lelkiismerettel adom nekik. És hogy nagyon népszerű legyek, sütöttem is egy sütit, amit mogyorókrémmel vontam be. Igyekeztem most is egészségesebb alapanyagokhoz nyúlni, hogy csak “fél-bűnbeesés” legyen.. 🙂
Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
6 dkg őrölt mandula
4 dkg zabpehelyliszt
10 dkg finomliszt
10 dkg vaj
2 dkg nádcukor+ 2 dkg eritrit (sima cukorral, vagy csak egyikkel-csak másikkal is működik természetesen)
1 kiskanál vaníliaőrlemény
fél dl tej
+ 15 dkg mogyorókrém a mártogatáshoz
A hozzávalókat összekeverjük, majd a Formavarázs 4es osztású, kekszeknek való fejével kinyomjuk. Elvágjuk és a tepsibe téve kifliket formázunk belőle.
Előmelegített sütőben 170 fokon kb 15 percig sütjük, majd mikor teljesen kihűlt vízgőz felett olvasztott mogyorókrémbe mártjuk és tálalás előtt megvárjuk, hogy megszikkadjon.
Ugyanezen recept alapján linzer is készíthető, csak akkor a hozzávalók adagolása után hűtőben kell pihentetni legalább fél órán keresztül és utána nyújtani.
Amennyiben érdekel a Formavarázs, vagy más termékünk, az űrlap kitöltésével részletes információ vagy akciófigyelő kérhető:
Your message has been sent
Receptekkel kapcsolatok észrevételeket, javaslatokat szívesen fogadunk itt!