Foszlós fonott mazsolás-kakaós kalács

 

A Mix Fix-ben 1 dl langymeleg tejbe beleteszünk 1 kockacukrot majd 2,5 dkg élesztőt is belemorzsoltunk és 10 percig hagyjuk, hogy feljöjjön.
Addig a kelesztőtálba szitálunk 50 dkg lisztet, hozzáadunk egy csipet sót, 50 gramm puha vajat, 2 evőkanál cukrot, 2 tojássárgáját, további 2 dl tejet, 5 dkg mazsolát, majd a felfutott élesztőt is. Addig dagasztjuk kézzel, míg a megfelelő állagot el nem érjük (megfelelő= edénytől elváló, nem ragadós, lágy tészta). A szerencsésebbeknek van dagasztógépük, úgy egyszerűbb…
Ezután a tésztát megszórjuk cukrozatlan kakaóporral ízlés szerint, hogy szépen mindenhova jusson és szabálytalan kakaófoltok legyenek benne. Én szeretek sokat rakni rá. Fél órát kelesztjük a 4,5 literes vagy a 7,5 literes kelesztőtálunkban. Fél óra elteltével 1/3, 2/3 részre osztjuk (itt még mindig lehet kakaózni). A kombinyújtóba langyos vizet öntünk és a gyúrólapon a nagyobb részt henger alakúra formázzuk, dupla olyan hosszúra, mint a tervezett és a nyújtóval hosszanti oldala mentén középen egy mélyesedét nyomunk bele. Ezután a kisebb tésztából szintén csavart fonatot készítünk, méghozzá akkorát, ami pont ráillik a mélyedésre.
Lekenjük az egészet egy felvert tojással, majd az Ultra Pro tető részét kivajazzuk és beletesszük. (tehát ez esetben fordítva használjuk az Ultra Pro-t). Rátesszük az edény alját és újabb 30 percig kelesztjük. Végül levesszük az alj részt és a tetőben sütjük 170 fokos sütőben kb. 40 percet (amíg szép piros nem lesz).

A receptben szereplő Mix-Fix-ről, Kelesztőtálról, a Gyúrólapról és a Kombinyújtóról, valamint az Ultra Pro-ról részletes tájékoztatás kérhető a következő űrlap kitöltésével. Továbbá kérésre az aktuális akciókról is szívesen küldünk tájékoztatást.

← Back

Your message has been sent

Figyelem
Figyelem
Figyelem

Figyelem!

Vissza a főoldalra

Receptekkel kapcsolatok észrevételeket, javaslatokat szívesen fogadunk itt!

A kalácsrecept alapjául Fördős Zé Foszlós mazsolás kalács receptje szolgált.