A történet úgy kezdődött, hogy egy kedves volt osztálytársam jelezte felém, ő eddig nem értette, hogy a tésztái mért nem kelnek úgy meg, mint ahogy otthon az anyukájánál látta és csak most jött rá, hogy bizony az anyukája Tupperware Kelesztőtálat használ. Eztán rendelt is egyből egy Kelesztőtálat, szóval biztos vagyok a további sikerélményeiben! 🙂 Miután beszéltünk, elgondolkodtam, hogy én igazából nem is tudom, hogy milyen a kelesztés Tupperware Kelesztőtál nélkül, mert otthon mi mindig azt használtunk és mikor külön háztartásba kerültem, akkor is az első beszerzett konyhai eszközök közt volt a Kelesztőtál. Épp elterveztem, hogy kalácsot sütök még aznap, ezért bogarat ütött a fülembe, hogy kipróbálom a “normál” kelesztést is.
A tésztát a megszokottak szerint megdagasztottam és egy részét külön tálba vettem. Ezt a különvett részt egy sima edényben kelesztettem jól betakargatva nagy törölközőkkel, hogy ne “fázzon”. A tészta másik részét pedig a megszokottak szerint hagytam a Tupperware Kelesztőben megkelni.
Egységnyi idő után megnéztem mindkét tálat és ezt láttam:
Jól látható, hogy a “normál kelesztésű” tészta még szinte el se kezdett kelni, mígnem a másik a Tupperes módszerrel már szinte duplájára kelt!
(A 2 tészta színbeli eltérése a recept sajátosságából adódik, mivel a gyúrás után kakaóval lett megszórva és az egyikre kicsit több jutott.)
Még nekem is meglepetést okozott, hogy ekkora különbséget tapasztaltam, de a munkát folytattam, a kalács elkészül, a receptje itt olvasható.
Ha Te is szeretnél Kelesztőtálat vásárolni, most a következő akciós termékek közül választhatsz:
7,5 l-es 8 290 Ft helyett 5 900 Ft
10 l-es 9 590 Ft helyett 6 900 Ft
4,5 l-es + 7,5 l-es + 10 l-es SZETTBEN 15 490 Ft

Megrendelés a kiválasztott termék/termékek megjelölésével itt:
Személyes átvételi helyszínek: Nagykanizsa, Letenye, Zalakaros, Zalaegerszeg, Budapest 11.kerület
Postázás Magyarországon belül 10 000 Ft feletti vásárlás esetén INGYENES!
Fizetés 50 000 Ft értéket meghaladó rendelés esetén előreutalással, egyéb esetben a termékek átvételével egy időben.
További rendelési feltételek itt!
Ha bármilyen információt szeretnél megtudni termékeinkről, így léphetsz velünk kapcsolatba:
Üzenet küldés, gyors rendelésfeladás
vagy


